Üzemeltető: Blogger.
Tag:

Titokban lekamerázták, amit ez a férfi ezzel az idős nénivel tett a boltban..


Bizony, ez is előfordulhat bárkivel!

Olyan időkben élünk, amikor folyamatosan emlékeztetve vagyunk a borzalmakra, amik a világban történnek. Ezért külön felüdülés, amikor olyan jótettekről hallunk, mint ez is, amit ez a férfi tett egy ismeretlen idős néniért, aki mellette állt a sorban. Nem volt egy eget rengető cselekedet, nem mentette meg senki életét, de mégis...pont az ilyen hétköznapi apró önzetlen figyelmességek azok, amikből ha több lenne, változtathatnának az életünkön. Ennek a néninek az életét bizonyosan jobbá tette. Ez történt:


Gondolhatjuk, hogy a képen látható 2 gyermekes családapának totyogósaival meg van a maga baja bevásárlás közben, mégis vette a fáradtságot, hogy észrevegye, hogy az előtte vásárló néni nagyon küzd a bankkártyájával. Már többedig próbálkozásra is elutasította a gép. Feltehetőleg tudtán kívül elfogyott minden pénze.

10 ezer forintot kellett volna fizessen. Az apuka gondolkodás nélkül elővette egy bankjegyet, és a néni kezébe nyomta. A hölgy ledöbbent arccal köszönte meg a segítséget, és kérdezgette, hogy hogyan és mikor tudná visszafizetni az összeget. A férfi erre csak legyintett, és annyit mondott, hogy: „Ne aggódjon emiatt! Legyen szép napja!”

Egy másik vásárló szemtanúja volt az esetnek, és titokban lefotózta a férfit, hogy megoszthassa ezt az önzetlen hétköznapi figyelmességet!

About Anonymous

Hi, My Name is Hafeez. I am a webdesigner, blogspot developer and UI designer. I am a certified Themeforest top contributor and popular at JavaScript engineers. We have a team of professinal programmers, developers work together and make unique blogger templates.

 

Ajánlott bejegyzések